ha otthon kell valamit főzni, mindig visszagyerekesedek, anya lesz a főnök. meghát a konyha azért mégiscsak az övé, én csak vendégszerepelek. aztán tezsvírem új gépe. semmi nem olyan rajta, mint az enyémen. nyilván. nikon. vagy csak én öregszem. nyitókép: 3 tök hever a bejáratnál laza összevisszaságban, a konyhapulton 5 kiló csudálatos birs, apa kertészetéből. a kamera tovább néz a kert felé, ahol belelógnak az arcába kékszőlők a lugasról. hát így is lehet, gondolta Éci, és betömött egyben egy tepsi reszelt túróst (a fél disznó után). és akkor most az előző 2 bekezdés összefűzése: volt otthon ez-az anya konyhájában, én meg főztem lekvárt, flat-cateset, nem írom le újra, pont így csináltam mindent, csak dupla adagot.

megjegyzések:

• a vízből csak mértékkel tettem, épp, hogy ellepte a kockákat
• apa pálinkájából az 1 dl kissé túlzónak bizonyult (mondjuk nem is birs volt, hanem nem tudom, mi)
• nem esik szét lekvárformára, botmixerelni kellett
• tettem még bele fahéjat is, amit a pálinka totálisan leigázott
• kupakra állítva hagytam kihűlni, semmi dunszt, reménylem, kitart azért ő
• inkább vesszék a feledésbe bele, de kompakt géppel a büdös életbe többet soha