csütörtökön meghallgattam az időjárásjelentést, mely szerint a hétvégére elmúlik a nyár, de ezzel a károgással mit sem törődve összeraktam életem legalább 2. kovászos uborkáját, gondolván, egy kovászos uborka mégse rocket science csak elég lesz a maradékhő ennek az uborkának. aztán rácsuktam az ajtót és elmentem Orfűre, ahonnan 2 nappal a tervezett idő után keveredtem vissza, és konstatáltam, ha mindenhol írva vagyon, hogy 3-4 nap és direkt napfény, akkor 5-6 nap őszi idő nem vezet semmi jóra kovászos uborka-ügyben. aztán szépen kiborítottam az egész üveg reményteljes, ámde időközben teljesen berohadt és penetráns szagúvá vált uborkámat.

így történt, hogy vannak képek még a kezdetekről, de a receptet idevezetni a végkifejlet után azért erős túlzásnak éreztem.

ps: már a kiborítás után futottam össze Befőzők Eszterrel egy szakmai konzultációra csevejre: szeretném elfelejteni az arcát, amiről  kristálytisztán le tudtam olvasni a gondolatait, az együttérző bólogatása ellenére: MÉGIS HOGY A FENÉBE' VOLTÁL KÉPES ELRONTANI EGY ÜVEG KOVÁSZOS UBORKÁT?!

(simán. én kérem simán elrontok bármit különösebb erőlködés nélkül. 🙂 )